. Ma Auguszta napja van.
A dzsessz és bor kapja a főszerepet Debrecenben a Békás-tó partján
2017-08-03 18:49:14
A dzsessz és bor kapja a főszerepet Debrecenben a Békás-tó partján

A dzsessz és bor kapja a főszerepet Debrecenben a Békás-tó partján

A fesztivál részleteit sajtótájékoztatón ismertette Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere, Tóth Ernő, a Főnix Rendezvényszervező Kft. programigazgatója, Horváth Lajos, a Borudvar tulajdonosa, a Debrecen Város Bora projektvezetője és Maloschik Róbert, rendezvény művészeti tanácsadója, a Jazzma.hu főszerkesztője július 31-én.


Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere elmondta: a debreceni Bor- és Jazznapok a tradíció és az innováció keveréke. A dzsessznapok nagy múltra tekint vissza, hiszen 1971-ben szervezték meg az elsőt, míg a borkarnevált 2000-ben. Évek óta növekszik a rendezvény iránt érdeklődők száma, tavaly több mint 20 ezren látogattak ki a Nagyerdőre. A Debreceni Bor- és Jazznapok a város lakosainak, és az idelátogató turistáknak egyaránt remek kikapcsolódást ígér.


A Debreceni Bor- és Jazznapok Magyarország egyik legnagyobb boros rendezvénye, és a résztvevő művészek számát tekintve a legnagyobb dzsesszfesztiválja. A négy napon 18 borvidék 76 borászatának borát ízlelhetik meg az érdeklődők, valamint 12 ország 179 dzsesszmuzsikusa szolgáltatja a dallamokat 44 koncerten. A Debreceni Bor- és Jazznapok a hazai gasztrokulturális programkínálat élvonalát képviseli.


Debrecen egykori szőlőskertje, az Érmellék is újra vendége lesz a rendezvénynek. Kiemelt helyet kapnak Debrecen Város Borai, egy külön faházban együtt lehet megkóstolni a szakértők által idén kiválasztott borokat.


A hazai zenei élet olyan sztárja játszanak majd a Békás-tó partján, mint Harcsa Veronika a Gyémánt Bálint Duóval, vagy Pocsai Kriszta és Szakcsi Lakatos Béla. A fesztivál Artist in Residence-e Berkes Balázs lesz, aki a magyar dzsessztörténet legjelentősebb bőgőse és idén ünnepli 80. születésnapját. A Debreceni Jazznapokon négy napon keresztül négy különböző formációval lép fel.


Forrás: DMJVÖ/Facebook

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren n...
Bővebben >>