. Ma Auguszta napja van.
A fideszes Bánki Erik szerint, dönthessenek a magyarok, kikkel és hogyan akarnak együtt élni
2017-05-24 08:51:29
A fideszes Bánki Erik szerint, dönthessenek a magyarok, kikkel és hogyan akarnak együtt élni

A fideszes Bánki Erik szerint, dönthessenek a magyarok, kikkel és hogyan akarnak együtt élni

Bánki Erik a nemzeti konzultációról szervezett országjárás kerekegyházi állomásán kiemelte: a kormányzat 2010-ben azt az ígérte, hogy mindig az emberek oldalán áll. Ennek eleget téve hatodik alkalommal kérik ki a választópolgárok véleményét. A konzultációsorozat célja ugyanis, hogy a kormány minél több magyar állampolgár nézeteit ismerhesse meg azokban a fontos kérdésekben, amelyekben "Brüsszellel nézetkülönbségeink vannak" - tette hozzá.     


A fideszes poltikus szerint meg kell védeni a rezsicsökkentést és azt az adópolitikát, ami Magyarországot 2010 óta egyre vonzóbbá, a vállalkozásokat egyre versenyképesebbé tette. A gazdaság teljesítményének köszönhetően pedig a magyar embereknél is egyre több pénz maradhatott - tette hozzá.     


A képviselő hangsúlyozta, hogy a magyaroknak maguknak kell rendelkezniük arról is, hogy kikkel és milyen formában élnének együtt. Éppen ezért nagyon fontos elemei a nemzeti konzultációnak azok a jogszabályok és betartásuk, amiket a magyar parlament az országhatár védelmében hozott. Az "ellenőrizetlenül az országra zúduló tömegekkel ugyanis elveszítjük a bevándorlás feletti kontrolt" - fogalmazott.  

   

Bánki Erik a migráció gazdasági veszélyeiről elmondta: bár még egyetlen nyugat-európai ország vezetője sem ismerte be, de az "újkori népvándorlás" vélhetően azért indult meg, mert az európai iparnak olcsó és tömegében jelentkező munkaerőre van szüksége. Ez azonban szerinte szervezett keretek között akár a Törökország határában lévő ideiglenes táborokban is megvalósítható lett volna. Az európai zöldhatáron át, ellenőrizetlenül beözönlő bevándorlók milliói azonban óriási kockázatot hordoznak, és több kárt okoznak, mint amennyi hasznot esetleg hajtanának az iparnak.     


A német statisztikai adatokra hivatkozva hangsúlyozta: az elmúlt időszakban a több mint egymillió bevándorlónak csak a töredéke tudott elhelyezkedni, hiszen nagy részük analfabéta és nyelvtudással egyáltalán nem rendelkezik. Alkalmazásuk csak éveken át tartó átképzésekkel lenne megoldható.     


Salacz László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője elmondta: a nemzeti konzultációról szervezett országjárás kerekegyházi állomásának szomorú aktualitást ad a manchesteri tragédia, melyben huszonketten vesztették életüket. A másik szomorú aktualitás pedig az, hogy az angliai Shell Eco-marathon versenyre tartó kecskeméti Kandó Kálmán középiskola diákjainak kisbuszát az észak-francia Calais-nál megdobálták. Betörték a hátsó szélvédőt, amivel komoly lelki sérüléseket is okoztak a diákoknak. Ezek mind azt jelzik, hogy a migráció problémája már "itt kopogtat az ajtónkon", nem a világ másik végében - fűzte hozzá.


MTI

Fotó: MTI - Kovács Tamás

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Bal...
Bővebben >>