. Ma Emma napja van.
A UPC hülyének nézi az ügyfeleit
2013-12-06 22:16:12
A UPC hülyének nézi az ügyfeleit

A UPC hülyének nézi az ügyfeleit

Miközben százfelől szúrják ki a szemünket a világ ezer új csodájával, mindig csak jóval később döbbenünk rá, hogy amik körülvesznek minket, azok valójában nem égi adományok, hanem korunk alap követelményei, ráadásul azoknak is, gyakran csak a minimuma. Nem beszélve arról, hogy mindezeket méregdrágán adják, persze csak ha meg tudjuk fizetni.


Domján Tibor, Budapest





Bizonyára sokan emlékeznek azokra az időkre, amikor gyakran nem volt villany, ami általában nem nappal volt, hanem este - ahogy a Hofi is mondta: hogy lássuk, hogy nincs. Azok az idők - már ahol -  elmúltak, helyettük viszont eljöttek azok az idők, amikor a lakosság fizetésének, már igen jelentős százalékát költi villanyra, gázra és vízre. Sokak több mint a fizetésük felét. A horrorisztikus díjbefizetésekből persze telni kellene a szolgáltatóknak karbantartásra, javításra, ügyintézésre és fejlesztésre, onnan levezetve legalábbis, hogy privatizált közműcégeink akár több tíz milliárdos összegeket, csak profit formájában ki tudtak menekíteni az országból,  éves szinten persze, hosszú évek óta.  Mindenki tisztában  van vele, hogy milyen minőségben szolgáltatnak. 

 

Jött aztán egy új rezsi tétel a semmiből, ez az internet.  Hasznossága - át nem gondoltan - vitatott, azonban nagyon drága, s bár a szolgáltatók évek óta kedvezőbbnél kedvezőbbnek hívott ajánlatokkal bombázzák a népet, a kor elvárásaihoz viszonyított megfelelő internetsebesség és szolgáltatások ára, valójában nem igazán változik a fizetésekhez képest,  jelenleg havi szinten 5-10 ezer forint körül mozog. Több millió előfizető esetén, remélem senkinek sem kell bemutatni, hogy ez mekkora üzlet annak a néhány szolgáltatónak, aki kvázi ingyen lefedhette a magyar piacot, fejlesztést és szolgáltatást ígérve a lakosságnak (és az államnak).

 

 

Hónapról hónapra, több tíz milliárd forintokról beszélünk, amit csak internetszolgáltatás címszó alatt vasalnak be a lakosságon, egy már kiépített hálózaton, amit természetesen karban kell tartani, de nem igényel sem befektetésileg sem innovációkban olyan nagyságrendű változtatásokat, mint arányában bármely egyéb vállalkozástól követel meg a jelenlegi gazdasági környezet. Ez utóbbiak legtöbbjének viszont előny, sőt gyakran létszükséglet az internet, melyért búsásan megfizetnek, de amelynek hiánya vagy megbízhatatlansága sokszor megfizethetlen károkat okoz, nem mintha törekednének a szolgáltatók bárminemű kártalanításra. 

 

Online működő hírportálként, egyszerűen nem lehet szavakba önteni, amikor egy héten keresztül háromszor vagy négyszer, órákra megbénul  az egész internet, vagy egy része elérhetetlenné válik, az ügyfélszolgálatok pedig pillanatok alatt túlterheltségre hivatkozva kvázi kiszállnak a buliból.

 

 

A UPC az ország egyik vezető szolgáltatója, megbízhatóságban azonban az egyik legrosszabb. Budapesten hónapok óta számtalanszor produkáltak több órás, esetenként hosszabb teljes leállásokat, amiből több százezer ügyfelének igen gyakran nem csak anyagi, hanem jelentős egyéb kára is származott. Ezektől az ügyfelektől a UPC minden hónapban beszedi a pénzt, de soha nem kártalanítja azokat. 

 

Molnár F. Árpád az Alsóörsi Hírhatár főszerkesztője, egy részleges internetleállást követően, az akkor még éppen csak működő facebook-oldalán a következőket írta, egy hirtelen ihlettől vezérelve:


UPC, A BŰNÖZÉS PARADICSOMA


Alig telik el nap Budapesten, hogy ne állna le a UPC által "szolgáltatott" internet. Ma is telefonon értekeztünk, amikor kb. másodpercre pontosan, több budapesti kerültet átfogóan egyszerre állt le a UPC által "szolgáltatott" Internet.

A UPC-ről már jó pár éve olyan hírek keringtek, hogy azt csinálnak, úgy szegik meg a fogyasztóvédelmi törvényeket és az adótörvényeket, ahogyan akarják. Az akkori APEH, a mostani NAV, valamint a fogyasztóvédelem és a pártok pedig megvesztegetésért cserébe fedezik az összes, amúgy a hatályos törvények szerint halmozottan elfogadhatatlan és széles spektrumban üldözendő és büntetőjogilag a legsúlyosabban szankcionálandó bűntetteiket.

Nyilvánvaló, ha pl. araboké lenne a UPC, már úgy rúgták volna őket ki az országból, hogy a lábuk nem éri a földet. A minimum az, hogy azért nem csinálják meg a hálózatot, mert minden birka lakos úgyis kifizeti az Internetet egész hónapra, Magyarországon fogyasztóvédelem nincs, a UPC-nek nem megy több pénz, ha rendes a hálózat, mert a nép akkor is az egész hónapot fizeti, ezért gigantikus, felbecsülhetetlen összegű károkat okoznak a vállalkozásoknak és a teljes magyar lakosságnak, valamint ezáltal az egész országnak és annak gazdasági működésében.



A mobilhálózatok pl. azért működnek hibátlanul, mert ott érdekelt az összes mobilcég abban, hogy mindenki telefonálhasson, mert másodperc és perc alapú számlázás van. A UPC-nek viszont egész hónapot fizetsz, ha minden nap összeomlik a rendszerük, akkor is.

Tehát etikai, megbízhatósági, üzleti és gazdasági szempontból is alkalmatlanok a feladatuk ellátására. Vagyis a cég ellen, elnökként lazán elintézném, hogy vagy elkobozzuk mindenüket, vagy bírósági per formájában pl. egy milliárd dolláros lakossági kártérítésre kötelezzük őket. Aztán ha nem megy nekik, akkor kirúgjuk vagy lecsukjuk a vezetőiket, külföldi felelőseikre pedig büntetőjogi hajtóvadászatot indítunk és követeljük a külföldi kormányoktól a UPC bűnözőinek, azaz tulajdonosainak és fő pozicionáltjainak a kiadatását.


Utoljára frissítve: 2013-12-07 20:10:59

További híreink
A sukorói ítélet kellett, hogy megint üldözhessék valamiért a népet
Amiért Joav Blumot felmentették a közokirat hamisítás vádja alól, azért a lakosságot hamarosan rajtaütésszerű ellenőrzésekkel és pénzbüntetéssel fogják újból üldözni a ha...
2013-09-19 10:56:38, Hírek, Jogi rovat Bővebben
Folytatódik a Balla Irma per
Folytatódik a Balla Irma-gyilkosság büntetőügye szeptember 12-én a Debreceni Ítélőtáblán. Balla Irma fideszes önkormányzati képviselőt 2007 húsvétján gyilkolták meg debre...
2013-09-08 11:34:49, Hírek, Jogi rovat Bővebben

Hozzászólások

meheszborz
Ahelyett , hogy hergelnétek a népet, talán javasolhatnátok megoldást, vagy kiutat...Vagy tévedek, és csak pofáztok bele az arcunkba?
2013-12-19 17:14:09

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Karsai Dániel akként döntött, hogy 2024. március 31. napjával befejezi az ügyvédi tevékenységét és egyúttal ki...
Bővebben >>