. Ma Andrea napja van.
Botka hadrendbe állítja seregét
2017-05-13 12:28:15
Botka hadrendbe állítja seregét

Botka hadrendbe állítja seregét

Az MSZP honlapján olvasható dokumentum szerint nem szerepelhetnek a szocialisták 2018-as országos választás listáján "a Fideszt kétharmados győzelemhez juttató politika megtestesítői". Aki pedig a választási győzelmet veszélybe sodorja a párthoz méltatlan tevékenységgel, annak tagságát azonnali hatállyal felfüggesztik.

Botka László a Tegyünk igazságot! című, a héten nyilvánosságra hozott programjában azt írta: a nemzetnek égető szüksége van arra, hogy egy valódi baloldali programot képviselő és megvalósító kormány vegye kezébe az irányítást.

A politikus rögzítette: a kormányzóképes, büszke, hiteles baloldalt akarja megteremteni, győzelemre akarja segíteni a magyar demokratikus ellenzéket. "Leváltani Orbán Viktor rendszerét, és új alapokra helyezni a Magyar Köztársaságot" - jelölte meg célként.

A 2018-as választást úgy látja: "nem ígérem, hogy ez a harc lesz a végső, de azt igen, hogy a nemzet jövője szempontjából a legfontosabb".

A polgármester közölte, 2017 őszére elkészítik az Új igazságosság kormányprogramot, amelyben modern, innovatív, baloldali demokratikus válaszokat adnak az ország problémáira. Elindítják a kormányzati felkészülési tanácsot is, amely összefogja és irányítja a munkát.

Az 1991 óta MSZP-tag politikus szerint 2017 már a kampány éve, minden jelentős párt országos kampány folytat. A kongresszus után, május 28-án felállítják a pártot választási időszakban vezető országos választási bizottságot a miniszterelnök-jelölt vezetésével. Megnevezik és azonnal munkába állítják a párt országos kampányfőnökét - közölte.

Botka László megerősítette álláspontját: a 106 egyéni választókörzetben a legalkalmasabb, a legtöbb szavazót megszólítani képes jelöltet kell megtalálni. A demokratikus ellenzéknek a győzelemhez közös listára, közös miniszterelnök-jelöltre és közös politikai programra van szüksége - tette hozzá.

A szocialista politikus szerint a baloldali pártok között önmagában az összefogás nem elégséges a győzelemhez, olyan együttműködésre van szükség, amely közös politikai értékeken alapul, hiteles szereplők testesítik meg. Botka László továbbra is kizárja az együttműködést a Jobbikkal.

A dokumentum szerint az országos lista első tíz helyére olyan jelölteket kell választani, akik szimbolikus üzenetet közvetítenek a választók felé; megtestesítik a párt új szövetségi politikáját és programját.

"A 2010-es kudarc főszereplőinek, a Fideszt kétharmados győzelemhez juttató politika megtestesítőinek háttérbe kell vonulniuk. Ezek a politikusok nem szerepelhetnek az MSZP 2018-as országos választási listáján" - közölte Botka László, aki szerint a miniszterelnök-jelöltnek együttdöntési jogot kell kapnia az egyéni jelöltek kiválasztásánál és az országos lista összeállításánál.

Botka László szerint a jövőben mindenféle együttműködés kizárt "a magyar demokrácia legfőbb ellenségével, a Fidesszel. Aki ezt a szabályt nem tudja betartani, az nem méltó a pártunkhoz és nincs helye közöttünk" - fogalmazott.

Aki a választási győzelmet veszélybe sodorja a párthoz méltatlan tevékenységgel, politizálással, annak tagságát azonnali hatállyal felfüggesztik, és etikai vizsgálatot indítnak ellene - olvasható a dokumentumban.

A politikus, aki egyetlen aspiráns az MSZP miniszterelnök-jelölti posztjára, azt írta: az MSZP büszke demokratikus hagyományaira, de látni kell, hogy a Fidesz elleni kampányban mindenkinek meg kell találnia a helyét, kibeszélés helyett összezárásra van szükség.

"A fideszes média hazugsággyárának teljes bojkottját kell megvalósítanunk" - közölte Botka László. Indoklásként hozzátette: a látszatát is óvni kell annak, hogy asszisztálnak a demokratikus intézmények és a sajtószabadság eltiprásához.

A politikus a 18 oldalas dokumentumban ismertette politikai hitvallását és céljait.

Szerinte Orbán-rendszer egyetlen igazi alternatívája egy valódi, egyenlőségelvű baloldali, az igazságosságot hangsúlyozó politika lehet. Az egyenlőségelvű politika fő elemei az esélyegyenlőség, a relatív vagyoni egyenlőség és az egyenlő állampolgárság elve - fejtette ki.

Célként jelölte meg a megélhetési minimum bevezetését, jól működő, hatékony és aktív állami jelenlétet a kulcsterületeken, az egészségügyben és az oktatásban.

Megerősítette: bevezetnék a progresszív adórendszert, csökkentetnék a munkát terhelő adókat, járulékokat, emelnék a minimálbért és a közmunka javadalmazását egyenlővé teszik azzal. Gyökeres változásokra van szükség a bérezés, az érdekegyeztetés, a közmunka és a szakképzés területén. Botka László bérkülönbségek és a munkavállalói kiszolgáltatottság csökkentése mellett is kiállt.

Az MSZP május 27-én tartja kongresszusát, mivel az új polgári törvénykönyv szerint a párt legfelső döntéshozó testületének kell elfogadnia a párt tavalyi pénzügyi beszámolóját és idei költségvetését. A kongresszus napirendjén a miniszterelnök-jelölt megválasztása is szerepel.

Az MSZP országos elnöksége január 18-án egyhangúlag támogatta Botka László miniszterelnök-jelöltségét.

 

MTI

Fotó: MTI

Utoljára frissítve: 2017-05-13 12:45:58

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren n...
Bővebben >>