. Ma Emma napja van.
Civilek demonstráltak Budapesten
2017-05-30 09:57:31
Civilek demonstráltak Budapesten

Civilek demonstráltak Budapesten

Az Ökotárs Alapítvány képviselője hangsúlyozta: civilek támogatásáért felelős szervezet munkatársaként láthatta, hogy mire képesek néhány százezer vagy néhány millió forintból a civil szervezetek. 

Móra Veronika hozzátette: aki valaha, valahol, valakinek önkéntesként segített, az civil.

A civil szervezetek a többi között fedelet adnak a hajléktalanoknak, megvédik a kiszolgáltatottak jogait. Mindezt azért csinálják, mert van szívük, és tényleg nem akarnak senkit az út szélén hagyni - tette hozzá.

Móra Veronika kijelentette: ugyanakkor civilként bele kívánnak szólni abba is, hogy merre haladjon az ország, mivel demokrácia nem működhet civil szervezetek nélkül.

A demonstráción 83 civil szervezet képviselői voltak jelen, akik egy molinót feszítettek ki a Parlament előtt, amelyen tudatták, hogy egy év alatt 645 240 embernek nyújtottak segítséget Magyarországon.

Jurácz Annamária, a sclerosis multiplexben szenvedő betegek érdekeit képviselő Csongrád megyei civil szervezet képviselője arról szólt, hogy a Norvég Támogatási Alap segítségével 150 betegnek és családtagjaiknak tudtak segítséget nyújtani, és a külföldi támogatás mérföldkövet jelentett működésükben.

A résztvevők a Parlament előtt leterített pokrócokon ülve falatoztak. A demonstráción európai uniós és nemzeti színű zászlókat lehetett látni, valamint a tömegben feltűnt az Amnesty International és a Magyar Helsinki Bizottság táblája is.

 

MTI

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz se...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munká...
Bővebben >>