. Ma Auguszta napja van.
DK: a kórházigazgatók ne írják alá a médiát elítélő nyílt levelet
2017-07-26 11:36:33
DK: a kórházigazgatók ne írják alá a médiát elítélő nyílt levelet

DK: a kórházigazgatók ne írják alá a médiát elítélő nyílt levelet

Oláh Lajos keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az Orbán-kormány arra készül, hogy politikai célokra használja a magyar kórházak igazgatóit. A sajtó szerint az intézményvezetőkkel egy olyan nyílt levelet kell aláíratni, amely a független sajtót hazugnak, az egészségügy drámai helyzetéről szóló híreket pedig álhíreknek bélyegzi - fogalmazott. A független képviselő hozzátette, a Fidesz azt képzeli, hogy ha a médiumok nem írják meg a "vérlázító" kórházi eseteket, akkor azok nem is léteznek.

A DK-s politikus biztosra veszi, hogy sok kórházigazgató alá fogja írni a papírt. Ők azok, akik 2010 előtt a leghangosabbak voltak, ha az egészségügy problémái kerültek szóba, 2010-ben viszont a "Fidesz jóvoltából" kórházigazgatók lettek és azóta nem hallani a hangjukat - jelentette ki. Akik szignálják a nyílt levelet, már nem a kórházakat vagy betegeket képviselik, hanem a Fideszt - összegezte véleményét.

A Népszava hétfőn írt arról, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) készítette azt a nyílt levelet, amelyben a humán tárca közös politikai akcióra hívja az egészségügyi intézmények vezetőit.


MTI

További híreink
Ujhelyi István: A Fidesz bűne lesz, ha az EU megbünteti Magyarországot!
Az MSZP alelnöke kitart amellett, hogy botrányos felsőoktatási törvény, melynek következményei lehetnek.
2017-08-05 15:57:27, Hírek, Vélemény Bővebben
Gyurcsány Ferenc: Mi az utolsó pillanatig készek vagyunk megállapodni
A volt miniszterelnök és pártja azt látná helyesnek, ha teljes demokratikus ellenzéki együttműködés lenne.
2017-08-05 13:09:06, Hírek, Vélemény Bővebben
Tudta? Orbán Viktor a Fidesz szavazóktól is lopja a közpénzt, de azok ezt is szeretik
Persze nekik az is elég ha imádottjuk búgó hangon a fülükbe súgja, támadnak a migránsok, meg az a Soros nevű vén gazember, és máris a lába előtt hevernek védelemért könyö...
2017-08-05 11:08:18, Hírek, Vélemény Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az Orbán család már hosszú évek óta építgeti, szépítgeti a hatvanpusztai luxusmajorságot, József nádor egykori...
Bővebben >>