. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Drága fociszurkolók
2014-10-20 06:55:04
Drága fociszurkolók

Drága fociszurkolók

Hiába a - túlzás nélkül állított - országos méretű stadionépítési láz, a nézők rendre elmaradnak a stadionokból.




Pedig a kormánynak milliókat érnek a szurkolók az új stadionoknak köszönhetően- írja az mfor.hu. Érdekes és helyenként igen megdöbbentő számokat kapunk eredményül akkor ugyanis, ha az egyes stadionok költségét a tavalyi bajnokság átlagnézőszámaira vetítjük. Ez alapján rögtön kiderül - talán nem túl nagy meglepetésre -, hogy az Orbán-kormány számára a felcsúti drukkerek a "legdrágábbak", hiszen fejenként egy nézőre 3,47 millió forintot költöttek az új stadion megépítésével. A tavalyi szezonban ugyanis épp, hogy meghaladta a nézőszám az ezer főt a hazai meccseken.

 

Idén egyébként a felcsúti mellett a Fradi és a Loki új stadionját is átadták a fociszeretőknek, és igaz, hogy a beruházás értékét nézve ez a két projekt volt a legdrágább (sorrendben 13,5, illetve 11,5 milliárd forint), a tavalyi szezonban az átlagos nézőszámok is kiemelkedtek a mezőnyből ennél a két klubnál. Ennek köszönhető, hogy a zöld-fehér és a piros-fehér szurkolóra egyaránt közel 1,5-1,5 millió forint állami pénz jutott.

 

Persze, abban az esetben, ha a nézők újra visszatérnének a stadionokba, teljesen megtöltve azokat, az egy főre jutó költségek mérséklődnének. Azonban a csökkenés az egy férőhelyre vetített fajlagos költségnél nem tudnának "lejjebb menni". Például a felcsúti stadionnál 1,08 millió, a Fradi-stadionnál 613 ezer, az MTK arénájának esetében 760 ezer, a Loki-stadionnál pedig 575 ezer lehet ez a minimum egységre jutó költség.



Utoljára frissítve: 2014-10-20 06:57:21

További híreink
Magyar Péter, a hiányzó hős
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevével - Bruck András FB-jegyzete.
2024-04-13 08:33:55, Hírek, Sport Bővebben
Kovács államtitkár Magyar Péterről: ezt következmények nélkül nem lehet hosszú távon művelni
Szerinte Magyart elhagyta a felesége és ez bosszúállásra sarkallja.
2024-03-22 12:58:01, Hírek, Sport Bővebben
A Momentum szerint Sulyok Tamás méltatlanná vált a köztársasági elnöki pozícióra
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnöki pozícióra, ugyanis hazudott a családjával kapcsolatban.
2024-03-22 12:57:58, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Baloldali, szociáldemokrata, zöld választ adna a DK, az MSZP és a Párbeszéd a jelenlegi belpolitikai krízisre....
Bővebben >>