. Ma Iván napja van.
Eldőlt, kik alkotják a Loki új stábját
2017-06-16 18:07:06
Eldőlt, kik alkotják a Loki új stábját

Eldőlt, kik alkotják a Loki új stábját

Bücs Zsolt korábban három éven keresztül már dolgozott Herczeg András mellett a Loki első csapatánál, így részese volt a DVSC két bajnoki, két Magyar Kupa, két Szuperkupa és egy Ligakupa-győzelmének, valamint a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörös szereplésnek. A pro-licences edző a Testnevelési Egyetemen végzett. Miután elhagyta Debrecent, NB II-es és NB III-as csapatoknál volt vezetőedző, illetve az akkor élvonalban szereplő Békéscsaba együttesénél dolgozott pályaedzőként.

Györky Gábort szintén jól ismerhetik a szurkolók, hiszen 2011-től 2016-ig az első keretnél tevékenykedett Kondás Elemér mellett. A szakember egykor maga is a Loki labdarúgója volt. Még játékosként került Debrecenbe 18 évesen. Futballista évei alatt szinte végig különböző sérülések sújtották, több műtéten is átesett, így elég hamar áttért az edzői pályára. A DVSC utánpótlás csapatainál, illetve a kis Lokinál volt 2010-ig, ezt követően került fel az első csapathoz.

Erdélyi Miklós 2011 óta látja el a kapusedzői teendőket. Zdenek Scasny, Kondás Elemér, legutóbb pedig Leonel Pontes mellett dolgozott.

 

Forrás: dvsc.hu

 

Kövessen minket a Facebookon és nem marad le semmiről:

 

További híreink
Élő közvetítés lesz a szombati edzőmeccsről
A DVSC-Michalovce felkészülési mérkőzést streamen keresztül láthatják a szurkolók.
2017-06-23 15:41:22, Hírek, Sport Bővebben
Elismerték a DVSC karitatív munkáját
Az eseményen dr. Róka Géza, Jeney Domokos és Dombi Tibor képviselte klubot.
2017-06-23 14:52:47, Hírek, Sport Bővebben
Időpontváltozás: hamarabb lép pályára szombaton a DVSC csapata
Két órával korábban játszanak a nagymihályiak ellen.
2017-06-21 16:18:53, Hírek, Sport Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
82 milliós hűtlen kezelés miatt első fokon négy év letöltendő börtönbüntetést kapott Bocskai Péter, a NyírVV N...
Bővebben >>