. Ma Emma napja van.
Halottak napja
2014-10-30 14:32:13
Halottak napja

Halottak napja

Debrecenben 2014. október 31-én – pénteken – 12.00 órától 2014. november 2-án – vasárnap – 19.00 óráig a Benczúr Gyula utcán a Hadházi úttól a Köztemető II. bejáratáig, az Ady Endre sugárúton a Nagyerdei körút és a Köztemető II.bejárata közötti szakaszon minden jármű forgalma és megállása (beleértve a mozgáskorlátozottakat és az azokat szállító gépjárműveket is) tilos, kivéve a tömegközlekedési járművek, személyszállító taxik, valamint a virágárusításra engedéllyel rendelkező járműveket.



 

A Benczúr Gyula utca a Pallagi úttól a Köztemető II. bejáratáig ideiglenesen egyirányú lesz, az útszakaszról távozni az Ady Endre sugárúton lehet majd. A Benczúr Gyula utca és az Ady Endre út fenti szakaszán mindkét oldalon tilos megállni.

 

 

 

A 4. sz főút 228+278 – 228+912 kilométer szelvények közötti szakaszán (a Kassai úton a Köztemető főút mellett lévő kerítés oldalában, valamint vele párhuzamosan a vasút oldalában) megállási tilalom kerül bevezetésre.

 

A hétvégén a Köztemető megnövekedett forgalma miatt néhány autóbusz és trolibusz járat megváltozik, sűrített menetrend szerint közlekedik. 2014. október 31. – pénteken – és november 3. – hétfő – között a 3-as és 5-ös trolibuszok a Köztemető meghosszabbított nyitva tartási ideje alatt a Köztemető, Főkapuig közlekednek.

 

A Köztemető nyitvatartási rendje:

 

2014. október 31. péntek 07:00 – 20:00

2014. november 1. szombat 07:00 –20:00

2014. november 2. vasárnap 07:00 –20:00

2014. november 3. hétfő 07:00 -19:00

 

2014. november 1-jén – szombaton – a Köztemető nyitvatartási idejében a 3-as,5-ös trolibuszok, valamint a 22-es és 24-es autóbuszok sűrített menetrend szerint közlekednek. A menetrendről bővebb információ a www.dkv.hu oldalon olvasható.


 

Utoljára frissítve: 2014-10-30 14:34:07

További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tű...
Bővebben >>