. Ma Gedeon napja van.
Hungarikum: a debreceni párosnak nem sikerült
2015-01-29 21:52:16
Hungarikum: a debreceni párosnak nem sikerült

Hungarikum: a debreceni párosnak nem sikerült

Három tétellel bővítette a Hungarikumok Gyűjteményét és 9 tétellel a Magyar Értéktárat a Hungarikum Bizottság - közölte Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter csütörtökön Budapesten, a választások után újjáalakult testület második ülését követő sajtótájékoztatón.


A hungarikumok sorába került a vizsolyi Biblia - amely az első teljes, magyar nyelvű Biblia -, továbbá a magyar harcosok által a 9. és a 11. század között használt íj, valamint a szegedi fűszerpaprika őrlemény.

 

A miniszter az MTI kérdésére az íj hungarikummá minősítését azzal indokolta, hogy ez az egyedi fegyver fontos szerepet játszott a honfoglalás és az államalapítás során zajló harcokban.

 

A Magyar Értéktárba került az Unicum keserűlikőr, a kürtős kalács, a Piros Arany, valamint az Erős Pista ételízesítő. Szintén bekerült a tárba a szatmári szilvalekvár, a Hévízi-tó az ottani hagyományos gyógyászattal együtt, továbbá Neumann János életműve, különös tekintettel számítástechnikai hagyatékára. Végül a bocskai viselet és a bajai halászlé lett magyar érték

 




További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az Orbán család már hosszú évek óta építgeti, szépítgeti a hatvanpusztai luxusmajorságot, József nádor egykori...
Bővebben >>