. Ma Auguszta napja van.
Kétmilliárdot zsebelt be Habonyék médiacége
2017-06-01 12:49:20
Kétmilliárdot zsebelt be Habonyék médiacége

Kétmilliárdot zsebelt be Habonyék médiacége

Közzétette éves beszámolóját Orbán két tanácsadója, Habony Árpád és dr. Győri Tibor nevén lévő médiacég, a Modern Media Group Kft. Ez a cég adja ki a Lokált és a 888.hu-t. Tavaly is sokkalltuk a cég 2015-ös 803 millió forintos árbevételét, hiszen ez iparági becslések szerint szinte az utolsó fillérig állami kampányokból vagy állami cégektől származik, azaz mi fizetjük – írja a 444.hu.

A most közzétett beszámoló szerint a bevétel a két és félszeresére nőtt: 2016-ban 1 milliárd 986 millió forintot húztak be Habonyék.Ezen a bevételen 54 millió forint adózott nyereséget értek el, amit mind ki is vettek osztalékban. Habony Árpád tehát 28 millióhoz jutott ebből a cégből.

A másik, Fidesz-médiához tartozó bulvárlapot kiadó cég, az Ómolnár Miklós-féle Riposzt média már korábban közzétette 2016-os beszámolóját. Ebből kiderül, hogy 989 millió forint árbevételt értek el (2015-ben még csak 373 millió volt), a nyereség és egyben a kivett osztalék 58 millió volt.

 

Forrás: 444.hu

Fotó: MTI - Szigetváry Zsolt

További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A DK visszalépteti eddigi csepeli jelöltjét és beáll a momentumos Dukán András Ferenc polgármester jelölti kam...
Bővebben >>