. Ma Auguszta napja van.
Közműcégek államosítása: mi lesz ebből?
2014-09-09 07:30:17
Közműcégek államosítása: mi lesz ebből?

Közműcégek államosítása: mi lesz ebből?

Az áram- és gázszolgáltatók közül a Tigáz van a legrosszabb helyzetben, mégis ez a társaság „adná” a legkevésbé szívesen az államnak lakossági fogyasztóit-írja a Népszabadság.




Az új kormányzati közszolgáltató első körben átveszi a közműcégek lakossági szolgáltatási ágazatát, az értékes hálózat viszont marad a cégeknél.Az évek óta rendre több tízmilliárdos veszteségeket felhalmozó Tigáz bizonyos vélekedések szerint közel áll ahhoz, hogy veszteségei miatt magától is kénytelen legyen felhagyni a lakossági szolgáltatással. Cégirataiban öt, igaz, lezárt végrehajtási eljárás is megjelenik.Az új felállás a cég esetében lehet a leginkább kézenfekvő. Különös tekintettel arra, hogy a korábbi üzleti mozgások folytán a Tigáz területén már ma is ellát lakossági ügyfeleket a nemrég állami tulajdonba került Főgáz.

A társaság nem reagált a lap megkeresésére, hozzá közeli forrásoktól viszont úgy tudják, a tulajdonos olasz ENI világméretű stratégiája okán inkább válna meg a hálózattól, mint az „ügyfeleket” jelentő szolgáltatótól. Ezért drákói költségcsökkentésekről döntöttek, a létszám mérséklődött, és a hálózatra sem költenek többet a legszükségesebbnél.


További híreink
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben
70 milliós vesztegetéssel vádolják az MSZP két vezérét
Korrupció miatt gyanúsítottként hallgatta ki a nyomozó főügyészség Baja Ferenc volt szocialista minisztert.
2024-03-09 13:31:55, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Március 31-ig kell érvényesíteni a felsőoktatási diákigazolványokat; ahhoz, hogy az érintettek kedvezményesen ...
Bővebben >>