. Ma Csongor napja van.
Miniszterelnökség: üdvözöljük a Heineken és a Csíki Sör megállapodását
2017-05-19 07:12:42
Miniszterelnökség: üdvözöljük a Heineken és a Csíki Sör megállapodását

Miniszterelnökség: üdvözöljük a Heineken és a Csíki Sör megállapodását

A Miniszterelnökség a csütörtöki közleményében emlékeztet, hogy a felek még március végén abban egyeztek meg, hogy részletes írásbeli megállapodást kötnek egymással a védjegyek használatáról és a jogviták békés rendezéséről.


A közlemény szerint a Csíki Sör gyártója arról tájékoztatta Lázár János, Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az írásbeli megegyezést mindkét fél aláírta, ennek értelmében a Csíki Sör márkanevet csakis az erdélyi cég használhatja.


A Miniszterelnökség az aláírt megállapodást a kis erdélyi magyar cég nagy sikerének nevezte. Hozzátették, hogy a magyar kormány továbbra is minden segítséget megad a határon túli magyar vállalkozások számára.


A marosvásárhelyi táblabíróság január 27-én tiltotta be az Igazi Csíki Sör gyártását és forgalmazását. Az Igazi Csíki Sör gyártóját a Heineken Románia perelte be, mert úgy vélte, hogy a sör gyártója eltulajdonította szellemi tulajdonát. A bíróságnak azt kellett mérlegelnie, hogy egy termék román megnevezésének jogi védelme kiterjed-e a termék köznyelvben használt magyar megnevezésére is.


A holland sörgyártó 2003 óta rendelkezik a Csíkszeredában gyártott Ciuc premium (Csíki prémium) sörmárkával, amelyet az erdélyi magyarok csíki sörként emlegetnek. 2014 novemberében azonban megjelent a piacon a Csíki Sör Manufaktúra terméke, az Igazi Csíki Sör, amely számára a gyártó Lixid Project Kft. szerzett romániai és európai jogi védelmet.


Március 24-én Lázár János és a hódmezővásárhelyi önkormányzati testület is ellátogatott a Csíki Sör Manufaktúra csíkszentsimoni gyárába, a magyar kormány pedig mindkét felet megegyezésre biztatta. A miniszter a gyárlátogatás után tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: a kormány segít a bajba került magyar vállalkozásoknak, a hatalmukkal visszaélő multinacionális vállalatokkal szemben pedig fel fog lépni.


Március 27-én a Csíki Sör Manufaktúra bejelentette: megegyezett a Csíki Sör márkanév használatáról a Heineken Románia képviselőivel, ennek részeként a felek minden peres ügyet megszüntettek egymás ellen.

 

MTI

További híreink
Ujhelyi István: A Fidesz bűne lesz, ha az EU megbünteti Magyarországot!
Az MSZP alelnöke kitart amellett, hogy botrányos felsőoktatási törvény, melynek következményei lehetnek.
2017-08-05 15:57:27, Hírek, Vélemény Bővebben
Gyurcsány Ferenc: Mi az utolsó pillanatig készek vagyunk megállapodni
A volt miniszterelnök és pártja azt látná helyesnek, ha teljes demokratikus ellenzéki együttműködés lenne.
2017-08-05 13:09:06, Hírek, Vélemény Bővebben
Tudta? Orbán Viktor a Fidesz szavazóktól is lopja a közpénzt, de azok ezt is szeretik
Persze nekik az is elég ha imádottjuk búgó hangon a fülükbe súgja, támadnak a migránsok, meg az a Soros nevű vén gazember, és máris a lába előtt hevernek védelemért könyö...
2017-08-05 11:08:18, Hírek, Vélemény Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Romos és penészes cserelakás, amelyet felajánlott a MÁV az egyik bérlőnek, akinek a szerződését a mini-Dubaj m...
Bővebben >>