. Ma Emma napja van.
MSZP: Orbán megtizedeli Magyarországot
2017-05-21 16:44:02
MSZP: Orbán megtizedeli Magyarországot

MSZP: Orbán megtizedeli Magyarországot

Az MSZP szerint Orbán Viktor "megtizedeli Magyarországot". Bangóné Borbély Ildikó, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, bár a miniszterelnök tíz év alatt egymillió új munkahelyet ígért, ezt nem váltja be, sőt "ha így haladunk", nyolc év alatt egymillióan hagyják el az országot "a Fidesz bűnei miatt".

A dolgozók "elmenekülnek": eddig mintegy hatszázezren tettek így, és a Központi Statisztikai Hivatal Népességtudományi Kutatóintézet elemzése alapján a következő években további csaknem négyszázezren tervezik a kivándorlást a nagyobbik kormánypárt politikája miatt - mondta. A kabinet tehát "megtizedeli Magyarországot", az itthon maradó elesetteket pedig magukra hagyja - értékelt a szocialista képviselő.

Úgy fogalmazott, hogy a 2018-as költségvetést a Fidesz dicséri, mindenki más azonban menekül a dokumentum elől. Feltette a kérdést: ha a munkából élők költségvetéséről van szó, mi a helyzet a munkanélküliekkel, a nyugdíjasokkal, a gyermekekkel. Az MSZP szerint a nagyobbik kormánypárt maga ismeri be, hogy a dokumentum kirekeszt mintegy hatmillió embert, holott Magyarország egészére kellene vonatkoznia.

Ugyanakkor még az sem igaz teljesen, hogy a munkából élőké a költségvetés, valójában az igazságtalanságé és a korrupcióé - folytatta. Beletervezték Mészáros Lőrinc "következő 100 milliárdját", amit "Orbán Viktornak és családjának gyűjtöget strómanként". Az MSZP ebbe nem törődik bele, ezért 258 milliárd forint átcsoportosítását kezdeményezte a szociális és családtámogatások területén - hangsúlyozta Bangóné Borbély Ildikó.

Közölte: egyebek mellett 35 százalékkal emelnék a családi pótlék és a gyermekgondozási ellátások összegét. A rászoruló gyermekek iskolai szünidei étkeztetésére fordított forrás 50 százalékos növelését indítványozták.

A bevezetendő kivételes rokkantsági ellátásra szánt keretet 150 millió helyett 1 milliárd forintban határoznák meg, a szociális tűzifa finanszírozására 3 milliárd helyett 6 milliárdot nyújtanának. Megdupláznák a közgyógyellátás és más szociális juttatások összegét is, míg az ápolási díjat 80 százalékkal emelnék. A lakhatási szegénység csökkentése érdekében egy 30 milliárdos módosító javaslatot adtak be - sorolta.

Az MSZP minden kezdeményezése a magyar családok segítésére irányul - hangoztatta, hozzátéve: van pénz a költségvetésben, csak a megfelelő célokra kellene fordítani.

 

MTI

További híreink
Ujhelyi István: A Fidesz bűne lesz, ha az EU megbünteti Magyarországot!
Az MSZP alelnöke kitart amellett, hogy botrányos felsőoktatási törvény, melynek következményei lehetnek.
2017-08-05 15:57:27, Hírek, Vélemény Bővebben
Gyurcsány Ferenc: Mi az utolsó pillanatig készek vagyunk megállapodni
A volt miniszterelnök és pártja azt látná helyesnek, ha teljes demokratikus ellenzéki együttműködés lenne.
2017-08-05 13:09:06, Hírek, Vélemény Bővebben
Tudta? Orbán Viktor a Fidesz szavazóktól is lopja a közpénzt, de azok ezt is szeretik
Persze nekik az is elég ha imádottjuk búgó hangon a fülükbe súgja, támadnak a migránsok, meg az a Soros nevű vén gazember, és máris a lába előtt hevernek védelemért könyö...
2017-08-05 11:08:18, Hírek, Vélemény Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar P...
Bővebben >>