. Ma Andrea napja van.
Napi 7 milliót kérhet a BKV a veszteglő metrókért szerelvényenként
2017-06-27 14:37:01
Napi 7 milliót kérhet a BKV a veszteglő metrókért szerelvényenként

Napi 7 milliót kérhet a BKV a veszteglő metrókért szerelvényenként

Ezt a  Hvg.hu írta meg cikkében. A 2015 nyarán aláírt szállítói szerződés szerint „ha a szerelvényt a jótállási körbe tartozó hiba miatt két napnál több időre ki kell vonni az üzemeltetésből, akkor járműállási kárátalány illeti meg a főváros közlekedési cégét”.

 

A szoftverek meghibásodása nevesítetten a jótállási körbe tartozik, tehát Budapest kérhetné a kártérítést. A BKV korábban azt is bejelentette, hogy a projektben meglévő késedelmek miatt (nem érkeznek a felújított metrók Budapestre) a cég már bejelentette kötbérigényét az orosz cég felé, és ez a kötbérigény meghaladja a 800 millió forintot  írja az Index.

 

A BKV-nak az orosz Metrovagonmassal kötött szerződésében különböző kárátalányokat és kötbérklauzulákat rögzítettek, ezeket a BKV „természetesen” érvényesíteni fogja – mondta Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója az M1-nek kedd délelőtt. A Hvg.hu azt állította korábban, hogy nem fogja érvényesíteni.

 

A vezérigazgató azt mondta: a szerződésben kikötötték, hogy a szerelvények hány százaléka lehet rossz egyszerre, és ezt a számot az orosz fél elérte. Ilyenkor, vagy ha késnek a szerelvények leszállításával – és sok más esetben –, automatikusan „kötbérklauzula van”. Ennek az összege most ért el egy olyan nagyságrendet, hogy értesítették az orosz felet. Az orosz cég a mai nappal is kötbérkötelembe esik, hiszen nem tudnak közlekedni a szerelvények – jegyezte meg.

 

 Bár jelenleg úgy tűnik, hogy négy-hat hetet csúszik a felújított szerelvények érkezése, az összes, 227 kocsit jövő nyárra kell leszállítania a cégnek – mondta. A gyártókapacitásáról pedig a vezérigazgató azt mondta: az orosz metró többet rendel a Metrovagonmastól egy évben, mint a BKV az elmúlt tíz évben, tehát jövő nyárig az oroszok be tudják majd hozni a mostani lemaradást.


Forrás: Index

Fotó: MTI - Balogh Zoltán

Utoljára frissítve: 2017-06-27 19:22:27

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz se...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csap...
Bővebben >>