. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Nem csak látni kell a Modemben
2017-06-26 12:48:09
Nem csak látni kell a Modemben

Nem csak látni kell a Modemben

Rendhagyó, a Receptorok című tárlat megnyitójával indult a Modemben a Múzeumok éjszakája június 24-én. A szemünk mellett a többi érzékszervünkre is hagyatkozhatunk. A Sunday Moped zenekar dalát követően Komolay Szabolcs, Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere mondott köszöntőt.


Beszédében kiemelte, hogy idén Debrecen a fő helyszíne a Múzeumok éjszakája programsorozatnak, ennek megfelelően igyekeztek minél kiemelkedőbb és változatosabb eseményeket, kiállításokat bemutatni. „A tárlat egyediségét a megérinthető és megérinthetetlen, a távolság és közelség” ellentéte adja – Border Réka költő, designteoretikus ezekkel a szavakkal nyitotta meg a Receptorok kiállítást.


A kiállításon a látogatók minden érzéke aktiválódik: megtekinthető, hallható, megszagolható, tapintható és megízlelhető művekkel találkozhatnak a Kozári Hilda multiszenzorális intervenciójában. A szobrok simogatása, az illatok megfigyelése rendkívüli élményekkel szolgálhat a pusztán „nézéshez” szokott látogatóknak. A tárlat 2018. január 1-ig látható.


Forrás: DMJVÖ/Facebook

Fotó: Miskolczi János

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szór...
Bővebben >>