. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Németh Szilárd magánháborújához asszisztál az állam
2017-06-20 08:12:35
Németh Szilárd magánháborújához asszisztál az állam

Németh Szilárd magánháborújához asszisztál az állam

A csepeli munkások pénzéből, a Vasas-szakszervezetek, a Szociáldemokrata Párt és Weiss Manfréd gyáros támogatásával épült csepeli kultúrházat a rendszerváltozás után egy alapítvány gondjaira bízták. Németh Szilárd rezsibiztos, korábbi XXI. kerületi polgármester a kezdetektől meg akarta szerezni. Magánháborújában úgy tűnik, biztos támaszra talált Hoppál Péter kulturális államtitkárban, aki tavaly megfelezte, az idén pedig meg is vonta a Csepeli Munkásotthon támogatását  írja a hvg.hu.

 

Június elején kellett volna megérkeznie a Területi Művelődési Intézmények Egyesületén keresztül (TEMIE) osztott állami támogatásnak a Csepeli Munkásotthonhoz. Hiába vártak. A helyette jött levélben a TEMIE elnöke tudatta a munkásotthon igazgatójával, hogy Hoppál Péter kulturális államtitkár döntése nyomán a tavalyi felezés után az idén már egyetlen fillér támogatást sem kap az intézmény. Az egyesület az egykoron szakszervezetek által fenntartott, a rendszerváltás után nehéz helyzetbe került intézmények működését segíti. És bár teljesítette a kiírásban rögzített feltételeket, tavaly a korábbi 30 milliós éves támogatás felét, az idén pedig semmit se kapott. A négy épületben, 5400 négyzetméteren működő intézmény költségvetése az elmúlt években 60 millió forint volt. (Az ingatlanok értékét néhány éve 1,4 milliárdra becsülték.)

 

A döntést egyébként nem indokolta a tárca, de aligha független Németh Szilárd korábbi rezsibiztos, volt csepeli polgármester évekkel ezelőtt indított, meghökkentő elszántsággal vívott hadjáratától. Németh a polgármesterré választása óta szeretné megszerezni a munkásotthont. A fideszes politikus, miután nem szerezhetett többséget a kuratóriumban és a felügyelőbizottságban, megvonta a munkásotthon önkormányzati támogatását, majd a Fővárosi Bíróságtól kérte az alapítói jogokat. Nem kapta meg. Erre 2015-ben törvénymódosítást kezdeményezett. Meg is szavazták. Az önkormányzat így saját cégét, a Csepeli Városkép Kft.-t bízhatta meg az alapítói jogok gyakorlásával, amely feloszlatta a kuratóriumot és helyette Németh Szilárdot kérte fel egyedüli kurátornak. Aki saját embereit ültette a felügyelőbizottságba. De úgy tűnik, ez sem volt elég.

 

A Munkásotthon függetlenségének felszámolásával a nem kormánypárti szervezetek végképp hely nélkül maradhatnak. A kerület kormánypárti vezetői ugyanis meglehetősen vonalas kultúrpolitikát folytatnak az általuk birtokolt művelődési intézményekben, ahová a civil szervezetek, ellenzéki pártok most is ritkán nyernek bebocsátást.

 

Borbély Lénárd csepeli polgármester egészen másként látja, korábban úgy nyilatkozott: „a Munkásotthon csepeli köztulajdonba kerülése garanciát jelent a kultúra további fellendítésére, a csepeli polgárok életének további színesítésére”. Furcsa kettős látás. A csepeli birkózócsarnok esetében ugyanis éppen az általa vezetett testület tett arra javaslatot, hogy a pénzt és a projektet adják át az alapítványnak, ami Németh csepeli, Sügér utcai címére van bejegyezve. Így az alapítvány lesz a létrehozója és működtetője a sportlétesítménynek. Az MSZP szerint az állami támogatás ezzel elveszíti közpénz jellegét. Az LMP feljelentést tett hűtlen kezelés gyanúja miatt.

 

A Németh Szilárd jelentette garanciáról csupán annyit: polgármesterré választása után rögtön felmondta az MSZP–SZDSZ-es elődei által a Munkásotthonnal kötött együttműködési megállapodást és addig küzdött, amíg magát tetette meg kurátornak.

 

Forrás: hvg.hu

 

Kövessen minket a Facebookon és nem marad le semmiről:

 

Utoljára frissítve: 2017-06-20 08:26:54

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz se...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munká...
Bővebben >>