. Ma Csongor napja van.
Orbán Viktor kitüntette Péterffy Tamást
2017-06-03 09:54:50
Orbán Viktor kitüntette Péterffy Tamást

Orbán Viktor kitüntette Péterffy Tamást

A kormányfő azt mondta: a Magyarországot az 1960-as években elhagyó Péterffy Tamás, aki számítástechnikai tanácsadóként került be a tőzsde világába az Egyesült Államokban, megmutatta a világnak, hogy a Wall Streetnek nemcsak farkasai vannak, hanem megújítói is, akik a spekulációnál többre tartják az innovációt.

Orbán Viktor hangsúlyozta: Péterffy Tamás egy sehova sem vezető, a saját jövőjét felélő szocialista, kommunista rendszer helyett választotta egykor a szabad világot, és a szabad életnek is a legalsóbb fokát, ahonnan kitartó munkával kellett megmásznia az első sikerekig vezető út meredek lépcsősorát. Újításainak köszönhető, hogy a tőzsdén beindult a számítógépes kereskedelem.

Miközben Péterffy Tamás a világ leggazdagabbjainak egyike lett, sosem veszítette el Magyarország iránt érzett szeretetét és felelősségét, és nem veszítette el a szocializmussal szembeni éberségét - méltatta az üzletembert a kormányfő.

"Önt hallgatva senkiben sem támadhat kétség, hogy a szocializmus egy olyan rendszer, amely nem tűnik el soha, hanem újabb és újabb gúnyát öltve mindig megpróbál visszalopakodni az életünkbe azért, hogy szegénnyé tegye a gazdagokat és koldusbotra juttassa a szegényeket" - fogalmazott a kormányfő, aki szerint Péterffy Tamás sikerei irányt adtak a szocializmus alatt és a rendszerváltást követő zavaros időszakban is.

Péterffy Tamás az elismerés átvétele után elmondta: különleges alkalomnak tekinti, hogy a Parlamentben veheti át az elismerést, ugyanis ükapja, Péchy Tamás 1868-ban országgyűlési képviselő lett, majd tizenkét évig elnöke is volt a képviselőháznak.

Emlékeit felidézve úgy fogalmazott: bár sokan úgy hiszik, hogy a semmivel ment Amerikába, ez nem így van, mert ősei áldásával, eltökélve álmuk megvalósításával ment oda, és mindig érezte öröksége különleges teljesítésre serkentő erejét.

Ez a nemzet keresztül ment a világtörténelem egyik legförtelmesebb kísérletén, a szocializmussal járó szükségtelen szenvedésen - fogalmazott. Hozzátette: tudja és átérzi, hogy a "nemzeti kolhoz" semmilyen formában nem érvényesülhet. Fontosnak nevezte, hogy egy nép ismerje történetét, karakterét, adottságait, tradícióit és előnyeit, ami minden egyén életét és sorsát is felépíti.

Kijelentette: ahogy Amerikában, úgy most már Magyarországon is az egyéni szabadságot és a lehetőséget a sikerre az alkotmány védi, amiért hálát kell adni az Istennek és mindent meg kell tenni, hogy így is maradjon mindkét országban.

A kitüntetést Áder János államfő adományozta az Egyesült Államokban élő üzletembernek a Washingtonban létrehozandó Kommunizmus Áldozatai Emlékmúzeum aktív és önzetlen támogatásában is kifejeződő értékorientált közéleti szerepvállalása, valamint a Magyarország jó hírét gyarapító érdemei és példaértékű életútja elismeréseként.

 

MTI

További híreink
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Romos, penészes cserelakást ajánlott a MÁV a mini-Dubaj helyett
Romos és penészes cserelakás, amelyet felajánlott a MÁV az egyik bérlőnek, akinek a szerződését a mini-Dubaj miatt mondták fel – írja a Hvg. A 27 bérlőből mindössze 4 fog...
2024-04-04 17:38:50, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Karsai Dániel befejezi ügyvédi tevékenységét és kilép a Budapesti Ügyvédi Kamarából
Karsai Dániel akként döntött, hogy 2024. március 31. napjával befejezi az ügyvédi tevékenységét és egyúttal kilép a Budapesti Ügyvédi Kamarából.
2024-04-04 17:38:48, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar P...
Bővebben >>