. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Paksi bővítés - LMP: a kormány egyetlen célja a saját oligarchák finanszírozása
2017-05-29 17:14:18
Paksi bővítés - LMP: a kormány egyetlen célja a saját oligarchák finanszírozása

Paksi bővítés - LMP: a kormány egyetlen célja a saját oligarchák finanszírozása

Az LMP társelnöke a paksi bővítés leállítására szólította fel a kormányzatot, a beruházásnak ugyanis szerinte az az egyetlen célja, hogy az uniós pénzek elfogyta után is legyen miből "etetnie" saját oligarcháit.

 

Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján összegezte az MVM, az atomerőmű és a Paks II. Zrt. bővítéshez kapcsolódó média- és reklámköltéseit. Azt mondta: többek között Habony Árpád összesen több mint 1,3 milliárd forintot kapott, Csetényi Csabához 480 millió, míg Andy Vajnához 324 millió forint jutott el.

Megerősítette azon álláspontját, hogy monopol helyzetben lévő állami vállalatokat nem lenne szabad reklámozni. 

Kérdésre elmondta azt is: hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz hétfőn azzal kapcsolatban, hogy Németh Szilárd Fidesz-alelnök magánalapítványa 2 milliárd forintot kap egy csepeli birkózócsarnokra.


MTI

Fotó: MTI - Illyés Tibor

További híreink
Havas Henrik építené Gattyán György médiabirodalmát
A politikusok korrupciós ügyeit és a gazdasági szereplők visszaéléseit szeretné felgöngyölíteni oknyomozó csapatával Havas Henrik. A legendás televíziós szakember a napok...
2024-04-18 17:49:41, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Vitézy Dávid szerint öt éven belül megépülhet a vidámpark Budapesten
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szórakoztató központot ígér a budapestieknek – és még közpénz se...
2024-04-18 17:49:40, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren n...
Bővebben >>