. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Rémtörténet a Debreceni Törvényszék előtt
2014-08-29 11:01:57
Rémtörténet a Debreceni Törvényszék előtt

Rémtörténet a Debreceni Törvényszék előtt

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint az I. és a II.r. vádlott 2012 júliusától éltek együtt Görbeházán, velük lakott az asszony akkor 9 éves kisfia. A kisfiú volt a nő 10. gyermeke, súlyos alkoholproblémái miatt azonban az első házasságából született 6 gyermeke átmeneti nevelésbe, második kapcsolatából született 3 gyermeke az apához került. Élettársának előző kapcsolataiból 5 gyermeke született, ők szintén átmeneti nevelésben voltak. 



A kiskorú sértett 2010 őszén kezdte az első osztályt, kezdettől fogva beilleszkedési, tanulási, magatartásbeli problémákkal küzdött. A gyermekjóléti szolgálat 2010 augusztusától alapellátásban gondozta, 2010 őszén pedig elrendelte a védelembe vételét. A családgondozót azonban az anya a családlátogatások alkalmával nem engedte be a házba. A problémák a gyermekkel a következő, 2011-2012-es tanévben is folytatódtak: elhanyagoltan, ápolatlanul járt iskolába, sovány, alultáplált volt. Anyja többször is ittasan ment érte, máskor ottfelejtette és a tanítóknak kellett hazavinniük. A vádirat szerint nem törődött a gyermekkel, nem segített neki a tanulásban és rendszeresen enni sem adott a kisfiúnak.

A II.r. vádlott gyakran váltogatta partnereit, ilyenkor a gyermeket kizárták a házból és késő este az utcán lődörgött egyedül. Az is előfordult, hogy vissza sem jutott a házba, és a kutyaólban kellett aludnia, ekkor a kutyatáp volt a vacsorája. A gyermek a 2011-2012-es tanév végén megbukott, meg kellett ismételnie a 2. osztályt.

A bukást követő nyári szünetben lépett élettársi kapcsolatra a fiú anyja az I.r. vádlottal. Azon a nyáron is sok időt töltött az utcán, anyjáék zavartalan együttlétük érdekében gyakran elküldték otthonról. A vádiratban az áll, hogy Sz. Csaba a nyári szünet idején több alkalommal is szexuális aktusra kényszerítette a gyermeket, miközben anyja a boltba ment. Megfenyegette a fiút, hogy el ne merje mondani senkinek.

A gyermek félt az I.r. vádlottól, a férfi ugyanis más alkalmakkor többször is bántalmazta már – többek között egy karóval – így senkinek nem szólt a történtekről. Miután 2012. szeptember elején a gyermekjóléti szolgálat családlátogatása újra meghiúsult, a családgondozó megint hiába próbált bejutni a házba, az önkormányzat októberben kiemelte a gyermeket a családból és nevelőszülőknél helyezte el. A kisfiú súlyos fehérje és energiahiányos, alultáplált állapotban került hozzájuk. A gyámhivatal 2013 januárjában rendelte el a kisfiú átmeneti nevelésbe vételét.

A nevelőszülőknél derült fény a szexuális erőszakra, 2013 tavaszán pedig a gyermek egy pedagógiai-pszichológiai vizsgálaton a pszichológusnak is beszámolt a történtekről. A gyámhivatal ezt követően tett feljelentést.

A Debreceni Törvényszék jövő héten tárgyalja a rémtörténetet.


További híreink
Visszatér a pornókirály, Kovi újra forgat
A négyszeres pornó-Oscar-díjas rendező, Kovács „Kovi” István arról beszélt a Blikknek, hogy az elmúlt években sok felkérést kapott, ezért visszatér a pornóiparba.
2024-03-09 13:31:54, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lévai Anikó háttérhatalmáról is beszélt Magyar Péter
Hetek óta téma a sajtóban, hogy kivel és pontosan miről tárgyalt Magyar Péter, Varga Judit volt férje a Karmelitában, erről most konkrétabban fogalmazva kijelentette, hog...
2024-02-28 13:22:44, Hírek, Környezetünk Bővebben
Lecsalózták a DK alelnökét, Varju Lászlót
Erőszakos csalónak nevezte Varju László DK-s országgyűlési képviselőt a Fidesz kommunikációs igazgatója az MTI-hez pénteken eljuttatott videónyilatkozatában, emlékeztetve...
2024-02-26 12:34:43, Hírek, Környezetünk Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szór...
Bővebben >>