. Ma Auguszta napja van.
Rendőrnek adta ki magát, de lebukott
2014-10-21 17:03:51
Rendőrnek adta ki magát, de lebukott

Rendőrnek adta ki magát, de lebukott

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába 2014. október 19-én 22 óra 32 perckor azért tett bejelentést egy fiatal nő, mert Debrecen, Külsővásártéren található autóbuszállomáson egy férfi, akinél szerinte hamis rendőrigazolvány volt, arra próbálta rávenni, hogy segítsen neki.




Ezt követően a Debreceni Rendőrkapitányság nyomozói ellenőrizték a buszállomást és annak környékét. A beszerzett információk alapján a férfit 2014. október 20-án azonosította a nyomozóhatóság. A 44 éves nyírmártonfalvai lakos 2014. október 20-án 18 óra körüli időben önként megjelent a Vámospércsi Rendőrőrsön, mert tudomására jutott, hogy a rendőrség keresi.

 

A férfival szemben a Debreceni Rendőrkapitányság jogosulatlan címhasználat szabálysértés elkövetése miatt indított eljárást. A férfit a debreceni rendőrök meghallgatták, majd a lakcímén megtalált rendőri jelleget erősítő tárgyakat – bilincs, igazolványtok, POLICE feliratú jelvény, gázspray tokkal, tonfa – lefoglalták. 

 

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a rendőrség hivatásos állományú tagjának igazolására, amennyiben egyenruhás, úgy az egyenruhája, amennyiben polgári ruhás a rendőrigazolványa szolgál.

A rendőrigazolványon a Rendőrség hivatásos állományú tagja feliraton túl, annak alsó részén szerepel a rendőr neve és rendfokozata, a baloldalon a rendőr arcképe. Az igazolvány jobb felső sarkában egy kör alakú hologram található.

A rendőr azonosító jelvénye alján minden esetben egy 5 jegyű számsor található, mely egyedi azonosító, a rendőrség hivatásos állományú tagját azonosítja.


További híreink
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Keresztül a téli Vértesen
A Vértesben elég sokat jártunk, de télen még soha, így felkerekedtünk, hogy megnézzük eme szép és változatos hegyvidéket február elején.
2024-02-13 17:37:46, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
A közel 80 éves Földes László „Hobo” kapta a Petőfi Zenei Díj Életműdíját
Földes László, Hobo a Hobo Blues Band alapítója kapja a Petőfi Zenei Díj Életműdíját idén, írja a hirado.hu. Az Életmű Gálát február 3-án közvetítik a Duna TV-n.
2024-01-18 12:09:38, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A volt főpolgármester szerint Vitézy Dávid semmihez sem ért a közlekedésen kívül, Szentkirályi Alexandra – ak...
Bővebben >>