. Ma Emma napja van.
Rétvári Bence szerint, öt év alatt átlagosan 84 ezer forinttal nőtt az ápolók bére
2017-05-12 13:08:20
Rétvári Bence szerint, öt év alatt átlagosan 84 ezer forinttal nőtt az ápolók bére

Rétvári Bence szerint, öt év alatt átlagosan 84 ezer forinttal nőtt az ápolók bére

Rétvári Bence az ápolók nemzetközi napja alkalmából tartott sajtótájékoztatóján közölte: a jövő évi költségvetés is jóval magasabb összeget biztosít a kórházak, az alapellátás és az egészségügy számára az ideinél, hiszen az ágazat 100 milliárd forinttal kap többet.

 Az államtitkár azt mondta, hogy a 2012-2013-ban indult béremeléssel, és a tavaly folytatódó, valamint az idei és a következő két évben megvalósuló béremelést nézve az ápolók 84 ezer forinttal keresnek többet.

Példaként elmondta, hogy egy harminc éve a pályán lévő szakápoló alapbére 140 ezer forintról 229 ezerre nő, míg egy 16-18 éve dolgozó aneszteziológiai szakasszisztens alapbére 135 ezerről 238 ezer forintra emelkedik.

Emlékeztetett arra, hogy tavaly ősszel az egészségügyi dolgozók átlagos béremelése 26,5 százalék volt, idén novemberben további 12 százalék lesz az emelés, míg 2018-2019-ben további 8-8 százalék lesz az ütemezett béremelés mértéke.

 "Ez 65 százalékos egészségügyi béremelést jelent" - mondta.

Rétvári Bence beszélt arról is, hogy a szociális ágazatban dolgozó, de egészségügyi végzettséggel rendelkező munkatársak a jövő évtől az egészségügyi bértábla alá tartoznak majd, így a bérük is magasabb lesz. Ez háromezer embert érint majd.

Jelezte azt is, hogy a szakdolgozók számára képzési és továbbképzési, valamint ösztöndíjprogramot indítottak.

 

MTI

Fotó: MTI - Kovács Attila

További híreink
Ujhelyi István: A Fidesz bűne lesz, ha az EU megbünteti Magyarországot!
Az MSZP alelnöke kitart amellett, hogy botrányos felsőoktatási törvény, melynek következményei lehetnek.
2017-08-05 15:57:27, Hírek, Vélemény Bővebben
Gyurcsány Ferenc: Mi az utolsó pillanatig készek vagyunk megállapodni
A volt miniszterelnök és pártja azt látná helyesnek, ha teljes demokratikus ellenzéki együttműködés lenne.
2017-08-05 13:09:06, Hírek, Vélemény Bővebben
Tudta? Orbán Viktor a Fidesz szavazóktól is lopja a közpénzt, de azok ezt is szeretik
Persze nekik az is elég ha imádottjuk búgó hangon a fülükbe súgja, támadnak a migránsok, meg az a Soros nevű vén gazember, és máris a lába előtt hevernek védelemért könyö...
2017-08-05 11:08:18, Hírek, Vélemény Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar P...
Bővebben >>