. Ma Csongor napja van.
Sorozatbetörők bilincsben
2014-09-15 11:34:49
Sorozatbetörők bilincsben

Sorozatbetörők bilincsben

A nyomozók Debrecenben és Őrbottyánban fogták el azt a négy férfit és nő társukat, akik a megalapozott gyanú szerint több tucat lakásba törtek be. A négy terhelt előzetes letartóztatását a bíróság elrendelte.





2014. szeptember 10-én 15 óra 45 perckor egy nő telefonon arról értesítette a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét, hogy Debrecenben, a Mikszáth Kálmán utcai lakásába megpróbáltak betörni. A bejelentő elmondta, hogy furcsa hangokat hallott a lépcsőházban, ezért kiment a folyosóra és látta, hogy egy férfi megpróbálja kinyitni a bejárati ajtaját. A sértett kérdőre vonta az ismeretlent, aki társaival együtt elmenekült.

A bejelentést követően a rendőrök azonnal a helyszínre mentek, és a környező utcákban elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 40 éves B. Csabát, a 34 éves K. Istvánt és társaikat a 24 éves G. Sándort, valamint a 20 éves K. Kornéliát. Ezután előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra az egerbocsi, a fóti és a budapesti lakosokat, akiket a nyomozók lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgattak. A gyanú szerint a terheltek 2013 októbere és 2014 szeptembere között majdnem két tucat debreceni lakásba törtek be, ahonnan készpénzt, ékszereket és műszaki cikkeket tulajdonítottak el.


További híreink
Bodrogi Gyula 90 éves lett
Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth-díjas, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, színházi szerepek, tévéfilmek és sorozatok százainak megformálója, 90. születé...
2024-04-13 08:33:54, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Voltak turistaházaink a Budai-hegyekben is
Néhány hónapja egy nyitott esőház készült el a Nagyszénás-hegy csúcsa alatt, pontosan ott, ahol egykor a Munkás Testedző Egyesület turista-menedékháza állt. Mára azonban ...
2024-04-09 19:50:17, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben
Kútmélyre zuhant a „Petőfi-film” nézettsége
A Petőfi Sándorról és a márciusi ifjakról szóló történelmi kalandfilmet a nyitóhétvégéjén több mint 75 ezren nézték meg a magyar mozikban, ezzel a Covid utáni időszak leg...
2024-03-28 21:01:23, Hírek, RENDŐRSÉGI HÍREK Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar P...
Bővebben >>