. Ma Auguszta napja van.
Tiltakozik a Fidesz Soros brüsszeli beszéde miatt
2017-06-02 14:07:27
Tiltakozik a Fidesz Soros brüsszeli beszéde miatt

Tiltakozik a Fidesz Soros brüsszeli beszéde miatt

Tűrhetetlennek tartja a Fidesz, hogy egy az Európai Bizottság által támogatott brüsszeli rendezvényen, egy uniós biztos jelenlétében Soros György is megszólalhat, és maffiaállamnak nevezheti az Európai Unió egyik tagját, Magyarországot - közölte Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A Fidesz tiltakozik a brüsszeli testület “már a formára sem adó”, az uniós közösséget szétverő magatartása ellen, és választ vár a bizottságtól, valamint a rendezvényen részt vevő biztostól, hogyan fordulhatott ez elő – mondta. Tegyék egyértelművé, hogy ez a fajta fellépés elfogadhatatlan – sürgette.

 

“Hogyan kívánja a bizottság érvényesíteni az egyenlő mércét Magyarországgal szemben, ha ilyen tűrhetetlen megnyilatkozásoknak ad teret?” – tette fel a kérdést.


Gulyás Gergely szerint Soros György olyan politikát akar felépíteni és brüsszeli támogatással érvényesíteni, amelynek célja migrációügyben a magyar kormányzati álláspont megváltoztatása, hogy Magyarország se legyen akadálya az EU migránsbarát politikájának.

 

A politikus jelezte: Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt is Brüsszelben tárgyalt, és azzal a Frans Timmermans európai bizottsági alelnökkel, valamint Gianni Pittella szociáldemokrata frakcióvezetővel találkozott, akik többször elmondták, hogy nem akarnak kerítést látni a magyar határon, a migránsok befogadásával kapcsolatban pedig többször ultimátumot adtak Magyarországnak.

Arról sem lehetett hallani, hogy Botka László felszólalt volna a kötelező betelepítési kvótával szemben – tette hozzá a frakcióvezető-helyettes, úgy fogalmazva: joggal lehet következtetni arra, hogy ha Botka László kormánya vezetné Magyarországot, akkor elfogadná a kötelező kvótákat.

 

Azzal kapcsolatban, hogy Donald Trump amerikai elnök bejelentette az Egyesült Államok kilépését a párizsi klímaegyezményből, Gulyás Gergely kérdésre úgy foglalt állást: a Fidesz sajnálatosnak és nem a jövőt szolgáló döntésnek tartja az elnök elhatározását, amelynek súlyos következményei vannak, mert az Egyesült Államok, a világ legerősebb gazdasága nélkül lényegesen kisebb lesz az ereje a klímaegyezménynek. “Komoly sebet ejtett” a párizsi egyezményen az amerikai döntés – mondta.

 

MTI

Fotó: MTI - Máthé Zoltán

További híreink
Ujhelyi István: A Fidesz bűne lesz, ha az EU megbünteti Magyarországot!
Az MSZP alelnöke kitart amellett, hogy botrányos felsőoktatási törvény, melynek következményei lehetnek.
2017-08-05 15:57:27, Hírek, Vélemény Bővebben
Gyurcsány Ferenc: Mi az utolsó pillanatig készek vagyunk megállapodni
A volt miniszterelnök és pártja azt látná helyesnek, ha teljes demokratikus ellenzéki együttműködés lenne.
2017-08-05 13:09:06, Hírek, Vélemény Bővebben
Tudta? Orbán Viktor a Fidesz szavazóktól is lopja a közpénzt, de azok ezt is szeretik
Persze nekik az is elég ha imádottjuk búgó hangon a fülükbe súgja, támadnak a migránsok, meg az a Soros nevű vén gazember, és máris a lába előtt hevernek védelemért könyö...
2017-08-05 11:08:18, Hírek, Vélemény Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője szerint két hét alatt vált méltatlanná Sulyok Tamás a köztársasági elnö...
Bővebben >>