. Ma Emma napja van.
Több állami pénzt kap a CÖF, mint a Jobbik vagy az MSZP
2017-05-12 11:11:27
Több állami pénzt kap a CÖF, mint a Jobbik vagy az MSZP

Több állami pénzt kap a CÖF, mint a Jobbik vagy az MSZP

Csütörtökön derítette ki az Átlátszó.hu, hogy tavaly 508 millió forinttal szponzorálta az állami tulajdonú Magyar Villamos Művek Zrt. a kormányközeli, civilnek mondott CÖF mögött álló Civil Összefogás Közhasznú Alapítványt, mely a Békemenetek mellett újabban a konzultációs fórumok körül is segédkezik a Fidesznek. A CÖKA eredetileg titkolta a finanszírozást, de a szájt közadatigénylésben kikérte, és meg is kapta az MVM-től az alapítvány részére 2010 óta adott támogatások listáját, így került felszínre a 2016-os összeg is.

 

A 444.hu most megnézte, hogy áll ez az 508 milliós támogatás a parlamenti pártok tavalyi, állami finanszírozásához képest. Nagyon is jól: simán veri a mezőnyt, sem a Jobbik, sem az MSZP nem kap annyit, mint a cöfös "civilek".

 

2016-ban ugyanis a Jobbik 476 millió forintot kapott, az MSZP 427 milliót, az LMP 174 milliót, az Együtt 134 milliót, a DK 132 milliót, a Párbeszéd 107 milliót, az MLP pedig 71 milliót.

 

A kormány mellett rendszeresen kampányoló CÖF erősebb szereplője lett a magyar politikának, mint a parlamenti helyekkel bíró ellenzéki pártok, vonja le a következtetést a 444.

 

Forrás: mfor.hu

Fotó: MTI - Szigetváry Zsolt

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Az önkormányzati választáson főpolgármesterként induló Vitézy Dávid a BKK-rendészet megerősítése után új szór...
Bővebben >>