. Ma Konrád, Tivadar napja van.
Újpesti alpolgármester: az embereket elsősorban a migráció kérdése foglalkoztatja
2017-05-23 08:15:48
Újpesti alpolgármester: az embereket elsősorban a migráció kérdése foglalkoztatja

Újpesti alpolgármester: az embereket elsősorban a migráció kérdése foglalkoztatja

A politikus újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott, "meg kell állítani ezt az áradatot, különben a következő generációk is veszélyben lehetnek".

 

Zsigmond Barna Pál közlése szerint az, hogy sokan eljöttek a fórumra, azt mutatja, "fontosnak tartják, hogy megvédjék Magyarországot", kiálljanak a kormány álláspontja mellett.

Hangsúlyozta továbbá, "a konzultáció lényege", hogy párbeszédet folytatnak az állampolgárok és a kormány képviselői.

Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a sajtónak nyilatkozva arról beszélt, "ha közös értéknek tekintjük a demokráciát", akkor Magyarország jövőjéről, sorsáról, kormányáról nem Brüsszelben kell dönteni, hanem Magyarországon.

A nemzeti konzultációra utalva azt mondta, ezek a fórumok minden olyan kérdést érintenek, amelyek az ország jövőjével kapcsolatosak. Úgy fogalmazott, az EU-tagság nemzeti érdeke az országnak, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetnének kritikáink.

Példaként említette az Európai Parlament Magyarországot "megtámadó" határozatát, amely - mint fogalmazott - hemzseg a valótlanságoktól. Mindezek ellenére Magyarország helye az EU-ban van - jelentette ki Gulyás Gergely.

Hangsúlyozta azt is, hogy az EU-n belül a migrációval kapcsolatban az egyik legvilágosabb a magyar álláspont, és már több, korábban a korlátlan befogadás mellett álló ország is látja, mennyire fontos a külső határok védelme, lezárása. Ebben szabad kezet kell adni a tagállamoknak - tette hozzá.

Kitért arra is, nagyon fontosnak tartják, hogy a hatósági árak nemzeti hatáskörben maradjanak, mert így biztosíthatók az alacsony rezsiköltségek. Szerinte az Európai Bizottság ezzel kapcsolatos határozat-tervezete rossz precedenst teremtene az áramszolgáltatásnál.

 

MTI

További híreink
Balog Zoltánt saját hittársai jelentették fel a zsinati bíróságon
A Magyarországi Református Egyház tíz tagja feljelenti Balog Zoltán püspököt a zsinati bíróságon – tudta meg az RTL Híradó Vargha Anikó egykori kántortól.
2024-04-18 17:49:43, Hírek, Fókuszban Bővebben
Magyar Péter a Varga Judit-interjúról
Épp csak a kegyelmi botrányról és a kormánytagokat érintő korrupciós bűnügyről nem volt szó – reagált Magyar Péter a volt feleségével, a volt igazságügyi miniszter Varga ...
2024-03-28 21:01:25, Hírek, Fókuszban Bővebben
Már református értelmiségiek is követelik Balog Zoltán lemondását
Református értelmiségiek, köztük egyetemi tanárok, lelkészek, fordítók és költők, nyílt levélben követelik Balog Zoltán lemondását, komoly visszaélések miatt vádolva őt a...
2024-03-22 12:57:56, Hírek, Fókuszban Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tű...
Bővebben >>