. Ma Csongor napja van.
Varga Mihály: az egészségügy hátrányát nem lehet ledolgozni pár nap alatt
2017-07-17 16:56:20
Varga Mihály: az egészségügy hátrányát nem lehet ledolgozni pár nap alatt

Varga Mihály: az egészségügy hátrányát nem lehet ledolgozni pár nap alatt

Nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten, a Szent János Kórház nővérszállójának felújítása kapcsán.

 

A felújítások és eszközbeszerzések mellett a miniszter szükségesnek nevezte az ágazatban a bérfejlesztést, ami 2010 óta két ütemben meg is történt. Mint utalt rá, béremelésre korábban 300 milliárd forintot, 2016 szeptemberétől 2017 végéig pedig újabb 100 milliárdot fordítanak.

"Szükség van arra, hogy a gazdaság növekedésével párhuzamosan ebben az ágazatban is a bérek egyre versenyképesebbek, magasabbak legyenek" - fogalmazott, hozzátéve: az az áldozatos munka, amit az egészségügyben dolgozók végeznek, az ennél jóval nagyobb támogatást is indokol.

Varga Mihály kitért arra, hogy a rezidenseknek 50 ezer forintos plusz támogatást tud nyújtani a kormány a következő hónapokban, ami szintén azt a célt szolgálja, hogy rendelkezésre álljon a megfelelő munkaerő az ágazatban.

A nővérszálló felújítása azért fontos - emelte ki -, mert a környezet megújítása is hozzá kell, hogy tartozzon az egészségügyhöz, hiszen fontos, hogy a ledolgozott órák után milyen körülmények között tudnak pihenni az alkalmazottak.

Varga Mihály a Szent János Kórház ellátási körzetéhez tartozó II. kerület országgyűlési képviselőjeként külön köszönetét fejezte ki azon helyi lakosoknak és lokálpatriótáknak, akik az intézmény megújítását kezdeményezték. Ez a megújítás csak egy része annak, ami az egészségügyben történik, szükség van arra, hogy további felújítások, átalakítások történjenek - tette hozzá a politikus.

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere arról beszélt, hogy a nővérszálló felújítása időszerű volt, és egy korszerű épületet vehetnek majd birtokba a kórház egészségügyi dolgozói.

A részletekről szólva elmondta, teljes rekonstrukción esik át az épület, megújul a fűtési rendszer, napelemeket helyeznek a tetőre, és a belső tereket, szobákat is átalakítják.

Kitért arra, hogy a budapesti "extrém magas" albérleti díjak mellett kulcskérdés, hogy nővérszállók épüljenek és újuljanak meg, ahol jutányos áron tudnak lakhatást biztosítani az ágazatban dolgozóknak.

Pokorni Zoltán kitért arra, hogy a Szent János Kórház ellátási körzetén kívül 126 településről fogadja a betegeket, 600-700 ezer emberről gondoskodik, és a polgármester is kitért arra a civil kezdeményezésre, amely az intézmény megújítását szorgalmazta.

A politikus szerint az Egészséges Budapest Program is tükrözi az itt élők véleményét, és jó döntésnek bizonyul, hogy a kórházból kikerül a szakrendelés és a Kútvölgyi tömb területén felépülő szárnyban kap majd helyet. Ez a beruházás 9 milliárd forintból valósul meg.

Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a II. kerület polgármestere arról beszélt, hogy a nővérszálló 1964-ben épült, és azóta nem történt semmilyen felújítás az épületen. Már méltatlan körülmények alakultak ki - tette hozzá.

Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke rövid beszédében azt hangsúlyozta, hogy az ágazat komoly fejlesztésre szorul annak ellenére, hogy 500 milliárd forintos fejlesztés valósult meg az elmúlt években. Megemlítette: a 4-es metró az összes fővárosi fejlesztési forrást elvitte, és így jóval kevesebb pénz jutott a budapesti kórházakra, mint a vidékiekre. Éppen ezért fontos - tette hozzá -, hogy az Egészséges Budapest Program kiemelten kezeli a fővárosi ellátás újraszervezését, ami közül kiemelkedik a Szent János Kórház fejlesztése.

A nővérszálló 130 millió forint uniós és 350 millió forint kormányzati támogatásból újul meg.

 

MTI

Fotó: MTI - Földi Imre

Utoljára frissítve: 2017-07-17 16:57:24

További híreink
A világ legnagyobb IT vállalata tarol a használt laptopok piacán is
A használt laptopok piacán számos márkával találkozhatunk, de főleg a legnagyobbak jól bejáratott sorozatai tűnnek fel. Nem véletlen, ugyanis ezek már bizonyítottak, tart...
2024-04-12 14:15:10, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Romos, penészes cserelakást ajánlott a MÁV a mini-Dubaj helyett
Romos és penészes cserelakás, amelyet felajánlott a MÁV az egyik bérlőnek, akinek a szerződését a mini-Dubaj miatt mondták fel – írja a Hvg. A 27 bérlőből mindössze 4 fog...
2024-04-04 17:38:50, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben
Karsai Dániel befejezi ügyvédi tevékenységét és kilép a Budapesti Ügyvédi Kamarából
Karsai Dániel akként döntött, hogy 2024. március 31. napjával befejezi az ügyvédi tevékenységét és egyúttal kilép a Budapesti Ügyvédi Kamarából.
2024-04-04 17:38:48, Hírek, KÖZ-TÉR Bővebben

Hozzászólások

Még nem érkezett be hozzászászólás! Legyen ön az első!

Hozzászólás beküldéséhez kérjük lépjen be vagy regisztráljon!
Oldal tetejére
Ezt olvasta már?
Bármilyen előzmény nélkül, mint derült égből a villámcsapás, én is úgy találkoztam először Magyar Péter nevéve...
Bővebben >>