Persze nekik az is elég ha imádottjuk búgó hangon a fülükbe súgja, támadnak a migránsok, meg az a Soros nevű vén gazember, és máris a lába előtt hevernek védelemért könyörögve nála, mert magukat nem képesek egy ilyen nem...
Koránérő, határozott jellem voltam. Ideológiai nézeteim hamar kialakultak, tudtam, hogy nincs más út mint balra. Abszurdnak hangzik, de tisztában voltam azzal, hogy vagy politikus leszek, vagy újságíró. A másodikat adta a sors, amit...
Erről a politikus a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt pénteken annak kapcsán, hogy pártja miniszterelnök-jelöltje, Botka László élesen kritizálta őt egy lapinterjúban. ...
A Fidesz továbbra is kéri a kormányt, harcoljon a kvótaperben azért, hogy a kötelező kvótát ne lehessen bírósági úton sem rákényszeríteni Magyarországra....
A Demokratikus Koalíció arra kéri a kórházigazgatókat, hogy ne írják alá azt a nyílt levelet, amelyben elítélnék a médiában megjelenő "egyre kíméletlenebb és sokszor igaztalan támadásokat"....
A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor miniszterelnök teljesen elvesztette kapcsolatát a magyar valósággal, és rabja lett a saját propagandájának....
Az LMP szerint a "legundorítóbb kommunista időket idézi" egyes iskolaigazgatók eltávolítása, amit az ellenzéki párt példátlan politikai leszámolásnak tart....
A Demokratikus Koalíció arra szólította fel Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, hogy kérjen bocsánatot a hazai és a határon túli cigányságtól....
A Fidesz ismét felszólítja az MSZP-t és a DK-t: számoljanak el a diákoktól és az államtól ellopott pénzzel a Czeglédy-ügyben, ahelyett, hogy a fiatalokat átvágó, adócsaló ügyvéd mögé állnak. ...
Az MSZP felháborítónak tartja, hogy a miniszterelnök közpénzből küldött levelet a határon túli választóknak és azt firtatja, mennyibe került az egymillió külföldre kiküldött levél....
A Demokratikus Koalíció arra szólította fel a kormányt, hogy kárpótolják az összes rokkantnyugdíjast, akinek a 2012-es felülvizsgálatok során vagy utána vették el a járandóságát....
A Fidesz-frakció szerint Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és a szocialisták kormányzásuk alatt csak "leépíteni és kifosztani tudták" az egészségügyet, hiszen 600 milliárd forintot vontak ki az ágazatból....
A Demokratikus Koalíció oktatási szakpolitikusa azt követelte a kormánytól, hogy az idei szakmai érettségin részt vevő diákok a korábbi osztályzataik vagy egy megismételt vizsga alapján kaphassanak érdemjegyet....
Az MSZP szerint az embereknek arra van szüksége, hogy professzionális szakemberek szervezzék meg az egészségügyet, ne pedig "fideszes kóklerek", akiknek csak az a célja, hogy túléljenek egy napot a sajtóban....
Falurombolásnak nevezte az LMP gazdasági szakszóvivője azt, hogy csaknem 33 ezer önkormányzati dolgozó bére 9 éve nem emelkedett, a folyamat ugyanis Heltai László szerint rontja a vidék megtartó képességét. ...
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök magyarországi látogatása valóban történelmi, hiszen harminc év után jár ismét magas rangú izraeli vezető Magyarországon....
A kormánypárt szerint értelmetlenné és haszontalanná vált az MSZP és a DK hallgatása a Czeglédy-ügyben, miután Czeglédy Csaba és társai esetében meghosszabbították az előzetes letartóztatást....
Az LMP szerint a sukorói ügynél tízszer nagyobb, 10 milliárd forintos hűtlen kezelést felvető "ingatlanpanama" történt Budapesten, a IX. kerületben....
A kormánypárt szerint a "Soros-terv" része az új uniós bevándorlásszervező ügynökség, amelynek létrehozása a balliberális ellenzék közreműködésével történik. ...
A Fidesz-frakció szerint az ellenzéket valójában nem érdekli sem a főváros egészségügyi ellátása, sem a betegek sorsa, hiszen első dolguk, hogy támadják Budapest történetének legnagyobb egészségügyi fejlesztését, a budai...
A Demokratikus Koalíció egészségügyi kabinetjének vezetője szerint az új dél-budai kórházi centrum felépítése helyett inkább a XI. kerületi Szent Imre Kórházat kellett volna kibővíteni....
A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvény megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól az LMP abban a beadványban, amelyet a párt társelnöke kedden nyújtott be a testülethez....
Az LMP szerint csaknem száz olyan, fogyatékosokat és pszichiátriai betegeket ellátó intézmény működik az országban, ahol a gödi Topházban tapasztaltakhoz hasonló visszaélések gyanúja merül fel....
A szocialisták csalás miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a 2010-es választás fideszes plakátköltése ügyében hétfőn a Legfőbb Ügyészség fővárosi székházában....
A Demokratikus Koalíció alelnöke összeférhetetlennek nevezte, hogy a Fidesz kommunikációs igazgatója jogosult a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványának ösztöndíjára....
A Fidesz 2010-es alapszabálya nem hagy kétséget: a párt vezetői felelnek a választások kimenetelét manipuláló választási és költségvetési csalásért. ...
Alternatív útvonalat, illetve akár kordonbontást is terveznek a szombati Budapest Pride szervezői, akik szabad és biztonságos vonulást szeretnének elérni....
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a Stahl konyhája műsorban feltűnő nem megfelelő termékmegjelenítés miatt összesen 8,12 millió forintra bírságolta a TV2 szolgáltatóját....
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az Országházban fogadta Pásztor Istvánt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökét, akivel a gazdaságfejlesztési program eredményein kívül nemzetstratégiai kérdéseket is megvitattak - tájékoztatta...
Magyarországnak azonnal meg kell kezdenie a csatlakozást az eurózónához és az Európai Ügyészséghez - mondta a Magyar Liberális Párt külügyi szakpolitikusa szerdán....
A Fidesz-KDNP felszólította Vona Gábort, a Jobbik elnökét, hogy foglaljon állást párt- és képviselőtársa, Kulcsár Gergely "újabb botránya" ügyében. ...
Ujhelyi István megerősítette, hogy szemben a jelenlegi Orbán-kormány nyílt szándékaival, a szociáldemokraták az EU fősodrában fogják tartani Magyarországot....
A Vitézi Rend ragaszkodik ahhoz, hogy köztéri lovas szobrot állítson Horthy Miklósnak, s biztatásnak vették Orbán Viktor kormányzót méltató szavait....
És ott is tartotta egész elnöksége idején. A legszerethetőbb, legközvetlenebb politikus volt, akinek gondolatait nem csak elolvasni érdemes, de talán néhányat átvenni is, a saját életünkbe....
A nagyobbik kormánypárt szerint jelenleg egyértelműen a pártok fekete finanszírozását lehetővé tévő rendszer működik, amit mindenképpen kezelni kívánnak....
A párt szerint az ellenzéknek egységesnek kell maradnia az úgynevezett plakáttörvénnyel kapcsolatban, és minden politikai erőnek fel kell készülnie arra, hogy a Fidesz nem tiszta eszközökkel játszik, ezért nem szabad bedőlni a...
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a 2018-as választásról, az együttműködésről, a kerítésről és Czeglédy Csabáról beszélt a nézőknek....
"Az értékeken alapuló Európa újraalapítása" címmel az integráció jövőjébe vetett közös bizalmat és politikai szándékot tükröző vitát folytattak Strasbourgban....
A párt állítja, a főpolgármester hazudott, amikor azt mondta, hogy a fővárosnál megvan a 3-as metró felújításához szükséges plusz forrás, hiszen azt részben a Bálna Budapest eladásából akarja előteremteni....
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint kezdenek visszatérni azok a választópolgárok, akik 2010-ben elvesztették a szocialista pártba vetett bizalmukat....
A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz magára hagyta Budapestet azzal, hogy nem ad több kormányzati forrást a 3-as metró felújítására, ezzel pedig napi félmillió budapesti lakos életét veszélyezteti....
Amennyiben nem kezdődik meg a 3-as metró felújítása, úgy Orbán Viktor és Tarlós István személyesen lesz felelős azért, hogy a budapestiek életveszélyben teszik meg a napi útjukat....
Az MSZP felszólította a fővárosi közterület-felügyeleteket, hogy külön kérelmek nélkül mindenkinek fizesse vissza az eddig szabálytalanul kiszabott büntetéseket....
Tűrhetetlennek tartja a kormánypárt, hogy az Európai Bizottság által támogatott rendezvényen, egy uniós biztos jelenlétében Soros György is megszólalhat....
Molnár Gyula szerint ahhoz képest, hogy egy évvel ezelőtt milyen hangulat volt ellenzéki körökben, most kézzel tapintható a lelkesedés és a várakozás....
A kormány tovább emeli a családi adókedvezmény mértékét, ennek “középpontjába a kétgyermekes családokat állítják” – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Családok budapesti világtalálkozójának első napján megrendezett...
Nem azért nyomoznak, mert a magyar hatóságok észrevették volna, hogy valami tennivalójuk van az ügyben, az eljárás a holland nyomozó hatóságok jelzése után indult....
A budapesti szemétszállítás hónapok óta veszélyben van, mert Tarlós István főpolgármester alatt az FKF is elveszítette a bevételeit, amelyet már a tavaly létrehozott állami "nemzeti kukaholding" szed be ...
Az ellenséges szexizmus úgy tünteti fel a nőket, mint akik képtelenek politikai hatalom megtartására, míg a jóindulatú szexizmus racionalizálni tudja, miért jó a nőket a háziasszony szerepében tartani. ...
Korózs Lajos, aki az Országgyűlés népjóléti bizottságának alelnöke is, azt mondta, az MSZP nem megy el szó nélkül amellett, hogy ma Magyarországon emberek százezrei élnek nyomorban....
Egy hírműsor sem lépte át tavaly a törvényben előírt húszszázalékos arányt a közvélemény tájékoztatását nem szolgáló (bulvár) bűncselekmények bemutatásában....
Üdvözli a Miniszterelnökség, hogy megszületett a részletes írásbeli megállapodás a Heineken Csoport és a Csíki Sört gyártó manufaktúra között a védjegyek használatáról, amellyel a különböző jogvitákat is lezárták a...
Az MSZP hétfőn a Parlament elé terjeszti azt az európai mentőcsomagot, amely a Fidesz-kormány törekvéseivel szemben Magyarországot az Európai Unióban tartja. ...